Rösztiburgonya, szalonnás tojás és sörös káposzta

Rösztiburgonya, szalonnás tojás és sörös káposzta
Nehézségi fokKönnyű
Előkészítés5 perc
Elkészítés30 perc

Előkészítés

  1. A káposztát legyaluljuk, enyhén besózzuk, pici cukrot is adunk hozzá, illetve egy csurranásnyi sört. Elkeverjük, hagyjuk pihenni, levet engedni. A rösztihez a burgonyát nagylyukú sajtreszelőn, hosszú szálakat hagyva lereszeljük, sózzuk, borsozzuk. Közepesen forró teflonserpenyőbe kevés olajat öntünk, majd beletesszük a burgonyát egy nagyobb kupacba rendezve.

  2. Lapos kanállal kicsit meglapítjuk és szép aranybarnára sütjük. Célszerű, ha a burgonya kitölti a serpenyő méretét. Ha megpirult az egyik oldala, tányérra csúsztatjuk, a tányért beillesztjük a serpenyőbe és hirtelen mozdulattal megfordítjuk. Ezt az oldalát is szép aranybarnára sütjük. A pirítás utolsó 4-5 percében egy-két kanálnyi vajat dobunk a serpenyőbe a röszti széléhez, és hagyjuk, hogy beszívja a habzó vajat a burgonya. Majd ismét visszaborítjuk a tányérra, négybe vagy hatba vágjuk és 160 Celsius-fokos sütőbe dobjuk 15-20 percre.

  3. Ez idő alatt a káposztából a nedvességet kézzel kifacsarjuk, a levet eldobjuk, a káposztát pedig ízesítjük egy kis friss egész köménnyel, frissen őrölt borssal és ha még szükséges, sózzuk, kevés cukrot adunk hozzá. Végül meglocsoljuk olívával és ételecettel, valamint még egy csurranásnyi sörrel. Legyen pikáns, friss és kellően szaftos, kellemesen sörösen kesernyés. Ha kész a káposzta, hűtőbe tesszük. Kevés szalonnát pirítunk egy másik serpenyőben, majd hozzácsurgatjuk a tojást, lágy rántottát készítünk belőle. Ha elkészült, tálalhatunk is. A rösztiburgonyából egy cikket a tányérra teszünk, tetejére teszünk a szalonnás tojásból, és mellé kínáljuk a sörös, pikáns káposztasalátát. Remek sörkorcsolyaszerű, gyors ebéd vagy vacsora!