Spárgakrémleves, spárgaszárra tekert érlelt sonka, spárgafejek, sajtropogós

Spárgakrémleves, spárgaszárra tekert érlelt sonka, spárgafejek, sajtropogós

NehézségKözepes
Elkészítés40 perc

Előkészítés

    Spárgakrémleves
  1. A fehér spárga szárának a végét letörjük ott, ahol önmagától könnyen elenged, félretesszük, a spárgát megpucoljuk, majd a letört szárrészekből és a héjából alapelvet készítünk. Nagyjából kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük, felforraljuk, majd 20-30 percig főzzük.
  2. Közben vékony karikára (2-3 mm) vágjuk a hámozott spárgát. A serpenyőben olvadozó vajba tesszük. A salottahagymát megpucoljuk, félfőre vágjuk, a vajban pirulgató spárgához tesszük, óvatosan lepirítjuk. Sózzuk, hozzáadjuk a szegfűborsot, a zöldfűszereket (babér és tárkony), majd szakaszosan felöntjük az alaplével addig, amíg meg nem puhul, majd a végén annyival öntsük fel, hogy beállítsuk a végleges állagát, és egy kevés tejszínnel krémesítjük. Felforraljuk, majd félretesszük.
  3. A zöld spárga végét is letörjük, megpucoljuk, majd forrásban levő vízben puhára forrázzuk, az idő a méretétől függ. Jeges vízbe tesszük, leszűrjük, leszárítjuk, majd vékony karikára (2-3 mm) felvágjuk (fejjel együtt), és ha 70-80 fokosra hűlt a tejszínes fehérspárga-alapunk, akkor tesszük bele. Együtt a kettőt turmixoljuk (babérlevelet, szegfűborsot, tárkonyleveleket kivesszük előzőleg), így szép zöld színt kapunk, és nem fog bebarnulni. 2-3 perc alatt homogénre turmixoljuk, leszűrjük, majd ízesítjük még, ha kell. Tálaláskor egy kevés citromlevet adunk hozzá.
  4. Érlelt sonkás spárgatekercs:
  5. A spárga szárát letörjük, megpucoljuk, fej részét levágjuk és félretesszük. 20 másodpercig leforrázzuk a szárát, jeges vízbe tesszük, leszárítjuk, majd erős tűzön, egy kevés olívaolajon lepirítjuk, sózzuk, és a legvégén, mielőtt kivennénk, a serpenyőben egy pár csepp citromot adunk hozzá, átforgatjuk, és kivesszük. 2 centis darabokra vágjuk. Az érlelt sonkát ugyanígy 2 centiméter széles szeletekre felvágjuk, majd beletekerjük a spárgaszárat.
  6. Spárgafej:
  7. A félrerakott spárgafejeket hosszában kettévágjuk és szeleteljük (2-3 mm). A tárkonyleveleket leszedjük a száráról, és apróra felvágjuk. Hozzáadjuk az apróra szeletelt spárgafejekhez, dióolajjal kikeverjük, sózzuk, borsozzuk, a citrom héját lereszeljük, azt is hozzáadjuk, és tálalásig hűtőbe tesszük.
  8. Sajtropogós:
  9. Teflon serpenyőben magas hőfokon kezdjük el sütni a sajtot zsiradék nélkül, a sajt maga elég zsíros. Ha az egyik oldala szép aranybarnára megsült, egy spatula segítségével átfordítjuk a másik oldalára (sülés közben nem piszkáljuk), és azt is ropogósra sütjük. Itatóspapíron hagyjuk száradni, majd utána darabokra törjük.

Hasonló receptek