Töltött dagadó burgonyasalátával

Széll Tamás receptvideója
Széll Tamás receptvideója
Töltött dagadó burgonyasalátával
Nehézségi fokKönnyű
Elkészítés2:00 óra

Előkészítés

    Dagadó:

  1. Elkészítjük a tölteléket, összekeverjük a hozzávalókat: a darált húst, a finomra vágott hagymát és fokhagymát, a nagyobb kockákra vágott szalonnát, a finomra vágott petrezselymet, a tejbe áztatott fél pirított zsemlét áttörve és a tojást. Ízesítjük a sóval, borssal, kevés fűszerpaprikával és csipet őrölt köménnyel. Alaposan összedolgozzuk, majd félretesszük.

  2. A dagadót éles késsel felszúrjuk, és a belsejét ügyesen megnyitjuk, hogy majd tölteni tudjuk. Ügyeljünk a szélére és a hús végére, hogy ne szúrjuk ki, valamint akkor jó, ha kb. 1 cm húst hagyunk körbe érintetlenül. Kisebb gombócokat gyúrunk a töltelékből, majd egyesével megtöltjük vele a húst és kinyomkodjuk belőle a levegőt. (Nem kell túl szorosra tölteni, a hús picit fog zsugorodni és feszesebb lesz.) Ha megtöltöttük a végeit, két vékony hústűvel összeszúrjuk, és egy kisebb tepsibe tesszük. Ujjnyi vizet öntünk alá, alufóliával letakarjuk a tepsit, és 160 fokos sütőben sütjük kb. másfél órát, míg a hús megpuhul. He egy kés ellenállás nélkül siklik bele, 200 fokos sütőben pirítunk rá a húsra, míg kap egy kis színt, ez 15-20 perc.

  3. Ha elkészült, hagyjuk pihenni, langyosan a legfinomabb, de hidegen is kiváló, úgy pedig gyönyörű a metszés felülete. Igazi hidegtálas sült csemege a burgonyasalátával.

  4. Burgonyasaláta:

  5. A burgonyát karikákra vágjuk és hideg vízbe tesszük fel főni. Ha felforrt, sózzuk, és kb. 10 percig főzzük, míg a burgonya megpuhul. Az utolsó percben a forrdogáló burgonyához adjuk a fél főre vágott vöröshagymát és ízesítjük egy kis ecettel és cukorral. Lehúzzuk a tűzről és a hagymás-ecetes-cukros lében hűtjük teljesen hűvösre a burgonyát a salátához.

  6. Amíg hűl a burgonya a lében, készítünk egy majonézt a tojássárgájából és olajból. Ízesítjük mustárral és citromlével, minimális porcukorral, valamint tejföllel. Az immár lehűlt hagymás burgonyát leszűrjük és hozzáforgatjuk a majonézhez, továbbá adunk hozzá egy kis finomra vágott petrezselymet és újhagyma zöldjét is. Ha elkészült, azonnal tálalhatjuk is, de finomabb, ha egy éjszakát a hűtőben picit összeérnek az ízek.